A TONDACH ismét segített

< vissza
100630_Teto_alatt_00
A TONDACH ismét segített

30.06.2010

 

A TONDACH ismét segített – Tető alatt a négyes ikrek

 

Május 27-én, csütörtökön volt három éve annak, hogy a Semmelweis egyetem II. számú szülészeti és nőgyógyászati klinikáján megszülettek Csákó Tamás és Annamária négyes ikrei. A hirtelen háromból héttagúvá – a négy kislányt egy 14 éves báty várta otthon – gyarapodott gödöllői család megsegítésére sokan összefogtak, mivel a család anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy a szűkös otthont saját erőből bővítsék ki.

A család eddig alig 40 négyzetméteren volt kénytelen meghúzni magát, ráadásul a régi házrész falai vizesek, ami nem éppen ideális környezet a csöppségek egészsége szempontjából. Ennek szerencsére most már vége.

Gödöllő város önkormányzata, valamint számos magánember és az építőiparban tevékenykedő cég, így a TONDACH segítségével a család a kislányok harmadik születésnapját már az új, modern és tágas házrészben ünnepelhette. A kislányok vidáman szaladgáltak a szülinapi lufikat kergetve a gyönyörű, frissen parkettázott és festett tágas lakásban, ahol végre külön hálószobája lesz a szülőknek, a kamasz fiúnak, Ádámnak és a négy kislánynak. A szobák egyelőre üresek, de Annamária, az édesanya már a bútorok elhelyezésén töri a fejét. A napokban át is költöznek a szép új házrészbe.

A tetőcserepet, melyet a TONDACH szinte ingyen szállított, nagy gonddal választotta ki a házaspár. Végül a barna színű Polka kerámia tetőcserép mellett döntöttek, ami jól harmonizál a sárgás külső vakolattal. A Gödöllő egy nyugodt kis terén, zöldövezetben található családi ház éppolyan harmonikus benyomást kelt, mint a hirtelen lett nagycsalád, akik rövidesen lakni fogják.